Hirdetés
Település
Népszerű hazai üdülőhelyek Népszerű európai üdülőhelyek
Hirdetés

Visszatér a napos idő

Csütörtökön észak felől egyre több helyen és nagyobb területen tisztul ki az ég, a Tiszántúlon és délnyugaton lehet erősebb a gomolyfelhő-képződés, de később ott is csökken a felhőzet mennyisége. Futó zápor, gyenge zivatar legfeljebb keleten, délkeleten alakulhat ki. Az északkeleti szél élénk lesz, több helyen megerősödik. A délutáni órákban 20-24 fokot mérhetünk.

Pénteken az ország nagy részén sok lesz a napsütés, többnyire gomolyfelhők lesznek az égen, majd délután északnyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Kisebb zápor elvétve, elsősorban az ország délkeleti harmadán alakulhat ki. Helyenként még élénk lesz az északkeleti szél. Kora reggel 5-13, délután 20-25 fok valószínű.

Szombaton eleinte sok napsütésre van kilátás, majd több felhő érkezik fölénk, de legfeljebb záporok pattanhatnak ki. Nyugaton és keleten élénk lehet az északias szél. A legmagasabb hőmérséklet 20 és 25 fok között alakulhat.

Vasárnap virradóra többfelé szükség lehet az esernyőkre. Napközben gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést, és elszórtan záporok, a Dunántúlon és délen zivatarok is kialakulhatnak. Az északkeleti szél többfelé élénk lesz, zivatarok környezetében erős, viharos. A minimumok 7-13, a maximumok 18-24 fok között alakulhatnak. Hétfőn újra a napsütésé lesz a főszerep, csak kevés zápor alakulhat ki. A keleties szél helyenként még élénk lesz, délután 19-25 fok várható.
Kiadta: Nagy-Kurunczi Rita (ma 07:02)

Hirdetés
Mit vegyek fel ma? Tavaszi öltözet
Tavaszi öltözet
Hirdetés
11 Sz
25
10
15 Sz
26
13
16 Cs
26
14
18 Sz
27
14
22 Sz
27
15
23 Cs
26
15
jeles nap
25 Sz
24
13
jeles nap
29 Sz
26
13
30 Cs
24
13

Pollenjelentés

Eperfafélékalacsony
Tölgyalacsony
Fenyőfélékközepes
Pázsitfűfélékközepes
Lóromalacsony
Útifűalacsony
Csalánfélékalacsony
Gombákalacsony
Növekvő pollenterhelés

Az elmúlt napokban ismét emelkedett a pollenterhelés.

A pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan már a közepes-magas tartományban alakulhat.

A fák közül a fenyőfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja jellemzően közepes, helyenként elérheti a magas szintet, a tölgyé és az eperfaféléké pedig az alacsony-közepes tartományban alakulhat.

A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony-közepes tartományban alakul.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön nem érkezik front, de a szeles idő fejfájást, szédülést okozhat.

Ingadozhat a vérnyomás, ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat.

Egyre több napsütés ígérkezik, 11 és 15 óra között a napos tájakon az UV-sugárzás elérheti az erős fokozatot, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökönón keleten, délkeleten alakulhat ki zápor, egy-egy gyenge zivatar, amik átmenetileg vizes, csúszós utakat eredményezhetnek.

Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, helyenként erős lesz, emiatt jelentősebb mértékben csökkenhet a menetstabilitás.

A naposabb tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Vezessünk fokozott óvatossággal, tartsunk megfelelő követési távolságot! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

Várható hőmérséklet
Balaton
Balatoni előrejelzés

Csütörtökön eleinte sok felhő lehet a Balaton fölött, majd egyre több napsütés ígérkezik, csapadék nem várható. Az északias szél élénk lesz. A naposabb kora délutáni órákban az UV-sugárzás elérheti az erős fokozatot, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Részletes előrejelzés
Balaton térkép
Vízhőmérséklet
17°C
Adria
Adriai előrejelzés

Csütörtökön sok napsütés várható az Adriánál, legfeljebb egy-egy zápor fordul elő. Időnként élénk lehet az északkeleti szél, a legmagasabb értékek 20-25 fok között alakulnak.

A tenger vize Pulánál 18, Splitnél 19 fokos.

Részletes előrejelzés
felhős
25°C
felhős
26°C
felhős
28°C
Horvátország térkép
Időkép
Időkép